Kárpátalja
A Hoverla legendája A Hoverláról, mely az Ukrán-Kárpátok és Ukrajna legmagasabb pontja, számos legenda született. Szájhagyomány útján ezek az egész vidéken ismertté váltak, napjainkra azonban, sok más helyi mondához hasonlóan, a feledés homályába merültek. Érdemes azonban megőrizni vidékünk kultúrájának ezeket a jellegzetes történeteit, melyek sokat elárulnak az egykor itt élők gondolkodásmódjáról, babonáiról, életéről. Ismerje meg Ön is a Hoverla név eredetének történetét! A történet szerint egy távoli magyar város egyik előkelőségének, Nagy János bárónak, egy alkalommal meséltek a Kárpátok akkor még névtelen csúcsáról, melyet addig még az országból senki nem tudott meghódítani. Azt gondolta, hogy ő lesz az első, aki a hegycsúcsra felmegy és így róla nevezik majd el a magaslatot. Húsz erős szolgát magával vitt, mindegyik szolga 2 lovat vezetett – egyiket közlekedésre, a másikat pedig az étel és felszerelés szállítására használták. Nyár közepén indultak útnak. Egész Magyarország tudott erről az útról, amely az egész államnak dicsőséget hozott volna. Arra ugyanis már senki sem emlékezett, hogy a hegyet több paraszt is megmászta. A nyári nap elviselhetetlenül sütött, de ennek ellenére kellemesnek ígérkezett a kaland. Két hónapra volt szüksége ahhoz, hogy elérjék a hegy lábát. A báró ekkor utasította a szolgákat, hogy verjenek tábort, hogy megpihenjenek és megerősödjenek. Két napot pihentek itt. Ezután a báró három embert és három lovat hátrahagyva indult el hajnalban a hegycsúcs felé. Az ég tiszta volt, egy felhő sem mutatkozott. Órák óta gyalogoltak már… Némelyiküknek elszakadt a cipője. Épp egy sűrű erdőhöz értek, s ezen kellett volna átvágniuk magukat, mikor hatalmas vihar támadt. A báró rendkívül dühös lett, hisz így útjukat sem folytathatták zavartalanul. Visszafordulni azonban nem volt hajlandó. Egyik szolgáját, aki mindenképp vissza akart térni szíven lőtte. Már beesteledett, mikor a kimerült emberek kiértek az erdőből. Egy széles hegyi völgybe jutottak, mely fölé úgy emelkedett a Kárpátok ismeretlen csúcsa, mintha az eget érintette volna. Az emberek nagyon kimerültek voltak, a báró azonban továbbot intett. Mikor néhány száz méternyire megközelítették a csúcsot, szinte rohanni kezdett, hogy elsőként érjen a csúcsra. Senki sem vette észre, hogy az égen közben még sötétebb felhők gyülekeztek. Csak akkor eszméltek rá hogy mi történik, mikor már sűrű pelyhekben esni kezdett a hó. Hideg szél fújt, hóvihar támadt. Mindenki szerteszét futott menedéket keresve. Hiába próbálta Nagy János megállítani őket, meg sem hallották őt. Sok hó esett azon az éjszakán… A táborba végül csak az emberek egyharmada tért vissza. Ők is kimerültek, éhesek voltak és nagyon átfagytak. A többiek meghaltak a viharban. Nagy János sem tért vissza. "Hóvár! Hóvár! " – mondogatták azok, akik visszatértek, hisz a csúcsot azon az éjszakán teljesen beborította hó. Ilyen csodát még nem láttak, hogy a nyár közepén ilyen hóvihar legyen. Azóta a hegyet Hóvárnak vagy a helyi népnyelv által módosítva Hoverlának, havas hegynek hívják. És a hegycsúcs valóban havas. A mélyedésekben és szakadékokban szinte egész évben találhatunk havat. (forrás: kárpátinfo.net) - 2011, Ukrajna, Hoverla
Hóvár, ahol a tél az úr
A Hoverla legendája A Hoverláról, mely az Ukrán-Kárpátok és Ukrajna legmagasabb pontja, számos legenda született. Szájhagyomány útján ezek az egész vidéken ismertté váltak, napjainkra azonban, sok más helyi mondához hasonlóan, a feledés homályába merültek. Érdemes azonban megőrizni vidékünk kultúrájának ezeket a jellegzetes történeteit, melyek sokat elárulnak az egykor itt élők gondolkodásmódjáról, babonáiról, életéről. Ismerje meg Ön is a Hoverla név eredetének történetét! A történet szerint egy távoli magyar város egyik előkelőségének, Nagy János bárónak, egy alkalommal meséltek a Kárpátok akkor még névtelen csúcsáról, melyet addig még az országból senki nem tudott meghódítani. Azt gondolta, hogy ő lesz az első, aki a hegycsúcsra felmegy és így róla nevezik majd el a magaslatot. Húsz erős szolgát magával vitt, mindegyik szolga 2 lovat vezetett – egyiket közlekedésre, a másikat pedig az étel és felszerelés szállítására használták. Nyár közepén indultak útnak. Egész Magyarország tudott erről az útról, amely az egész államnak dicsőséget hozott volna. Arra ugyanis már senki sem emlékezett, hogy a hegyet több paraszt is megmászta. A nyári nap elviselhetetlenül sütött, de ennek ellenére kellemesnek ígérkezett a kaland. Két hónapra volt szüksége ahhoz, hogy elérjék a hegy lábát. A báró ekkor utasította a szolgákat, hogy verjenek tábort, hogy megpihenjenek és megerősödjenek. Két napot pihentek itt. Ezután a báró három embert és három lovat hátrahagyva indult el hajnalban a hegycsúcs felé. Az ég tiszta volt, egy felhő sem mutatkozott. Órák óta gyalogoltak már… Némelyiküknek elszakadt a cipője. Épp egy sűrű erdőhöz értek, s ezen kellett volna átvágniuk magukat, mikor hatalmas vihar támadt. A báró rendkívül dühös lett, hisz így útjukat sem folytathatták zavartalanul. Visszafordulni azonban nem volt hajlandó. Egyik szolgáját, aki mindenképp vissza akart térni szíven lőtte. Már beesteledett, mikor a kimerült emberek kiértek az erdőből. Egy széles hegyi völgybe jutottak, mely fölé úgy emelkedett a Kárpátok ismeretlen csúcsa, mintha az eget érintette volna. Az emberek nagyon kimerültek voltak, a báró azonban továbbot intett. Mikor néhány száz méternyire megközelítették a csúcsot, szinte rohanni kezdett, hogy elsőként érjen a csúcsra. Senki sem vette észre, hogy az égen közben még sötétebb felhők gyülekeztek. Csak akkor eszméltek rá hogy mi történik, mikor már sűrű pelyhekben esni kezdett a hó. Hideg szél fújt, hóvihar támadt. Mindenki szerteszét futott menedéket keresve. Hiába próbálta Nagy János megállítani őket, meg sem hallották őt. Sok hó esett azon az éjszakán… A táborba végül csak az emberek egyharmada tért vissza. Ők is kimerültek, éhesek voltak és nagyon átfagytak. A többiek meghaltak a viharban. Nagy János sem tért vissza. "Hóvár! Hóvár! " – mondogatták azok, akik visszatértek, hisz a csúcsot azon az éjszakán teljesen beborította hó. Ilyen csodát még nem láttak, hogy a nyár közepén ilyen hóvihar legyen. Azóta a hegyet Hóvárnak vagy a helyi népnyelv által módosítva Hoverlának, havas hegynek hívják. És a hegycsúcs valóban havas. A mélyedésekben és szakadékokban szinte egész évben találhatunk havat. (forrás: kárpátinfo.net) - 2011, Ukrajna, Hoverla
Fények és árnyákok
A Hoverla legendája A Hoverláról, mely az Ukrán-Kárpátok és Ukrajna legmagasabb pontja, számos legenda született. Szájhagyomány útján ezek az egész vidéken ismertté váltak, napjainkra azonban, sok más helyi mondához hasonlóan, a feledés homályába merültek. Érdemes azonban megőrizni vidékünk kultúrájának ezeket a jellegzetes történeteit, melyek sokat elárulnak az egykor itt élők gondolkodásmódjáról, babonáiról, életéről. Ismerje meg Ön is a Hoverla név eredetének történetét! A történet szerint egy távoli magyar város egyik előkelőségének, Nagy János bárónak, egy alkalommal meséltek a Kárpátok akkor még névtelen csúcsáról, melyet addig még az országból senki nem tudott meghódítani. Azt gondolta, hogy ő lesz az első, aki a hegycsúcsra felmegy és így róla nevezik majd el a magaslatot. Húsz erős szolgát magával vitt, mindegyik szolga 2 lovat vezetett – egyiket közlekedésre, a másikat pedig az étel és felszerelés szállítására használták. Nyár közepén indultak útnak. Egész Magyarország tudott erről az útról, amely az egész államnak dicsőséget hozott volna. Arra ugyanis már senki sem emlékezett, hogy a hegyet több paraszt is megmászta. A nyári nap elviselhetetlenül sütött, de ennek ellenére kellemesnek ígérkezett a kaland. Két hónapra volt szüksége ahhoz, hogy elérjék a hegy lábát. A báró ekkor utasította a szolgákat, hogy verjenek tábort, hogy megpihenjenek és megerősödjenek. Két napot pihentek itt. Ezután a báró három embert és három lovat hátrahagyva indult el hajnalban a hegycsúcs felé. Az ég tiszta volt, egy felhő sem mutatkozott. Órák óta gyalogoltak már… Némelyiküknek elszakadt a cipője. Épp egy sűrű erdőhöz értek, s ezen kellett volna átvágniuk magukat, mikor hatalmas vihar támadt. A báró rendkívül dühös lett, hisz így útjukat sem folytathatták zavartalanul. Visszafordulni azonban nem volt hajlandó. Egyik szolgáját, aki mindenképp vissza akart térni szíven lőtte. Már beesteledett, mikor a kimerült emberek kiértek az erdőből. Egy széles hegyi völgybe jutottak, mely fölé úgy emelkedett a Kárpátok ismeretlen csúcsa, mintha az eget érintette volna. Az emberek nagyon kimerültek voltak, a báró azonban továbbot intett. Mikor néhány száz méternyire megközelítették a csúcsot, szinte rohanni kezdett, hogy elsőként érjen a csúcsra. Senki sem vette észre, hogy az égen közben még sötétebb felhők gyülekeztek. Csak akkor eszméltek rá hogy mi történik, mikor már sűrű pelyhekben esni kezdett a hó. Hideg szél fújt, hóvihar támadt. Mindenki szerteszét futott menedéket keresve. Hiába próbálta Nagy János megállítani őket, meg sem hallották őt. Sok hó esett azon az éjszakán… A táborba végül csak az emberek egyharmada tért vissza. Ők is kimerültek, éhesek voltak és nagyon átfagytak. A többiek meghaltak a viharban. Nagy János sem tért vissza. "Hóvár! Hóvár! " – mondogatták azok, akik visszatértek, hisz a csúcsot azon az éjszakán teljesen beborította hó. Ilyen csodát még nem láttak, hogy a nyár közepén ilyen hóvihar legyen. Azóta a hegyet Hóvárnak vagy a helyi népnyelv által módosítva Hoverlának, havas hegynek hívják. És a hegycsúcs valóban havas. A mélyedésekben és szakadékokban szinte egész évben találhatunk havat. (forrás: kárpátinfo.net) - 2011, Ukrajna, Hoverla
